Az ivóvíz vegyi- és besugárzó fertőtlenítésének a következményei

A központosított vízelosztás esetében a klórral való fertőtlenítés elkerülhetetlennek tűnik. A több kilométeres csőrendszeren átmenő vízben a baktériumok könnyen elszaporodhatnak: a csövek és a tartályok belső falaira rakodnak le. Ezeknek a baktériumoknak a túlnyomó többsége az emberre teljesen ártalmatlan. Egy kis hányada olyan baktérium, amelyik nagy számban megfigyelhető olyan személyek testében, akik bizonyos fertőző betegségekben szenvednek. Ebből a megfigyelésből ered az a feltevés, ami szerint ezek a baktériumok okozzák ezeket a fertőző betegségeket. A valóságban az ok - okozati összefüggés a kettő között közel sem olyan egyszerű. Számos megfigyelés alapján tudjuk, hogy nagy mennyiségű, kórokozónak minősített baktérium felvétele nem vezet szükségszerűen betegséghez. Ezzel szemben a betegség megjelenhet baktériumok felvétele nélkül is. Fertőző betegség több, a szervezeten belül és kívül lévő tényező kölcsönhatásaként jelenik meg. Az általánosan elfogadott véleménnyel ellentétben a legszámottevőbb tényező nem az ivóvízzel felvett kórokozó baktériumok hatása, hanem az immunrendszer állapota.
Még ha a külső tényezők hatása nem is a legfontosabb, a legelemibb óvatosság arra intene, hogy ne vegyünk magunkhoz baktériumokat tartalmazó vizet. A pasteuri higiénikus felfogás szerint a baktériumok elpusztításával a fertőző betegségek megelőzhetők. Ezek szerint ivóvizünkben mérgező vegyi (biocíd) anyagokkal minden életet el kell pusztítani. A klór használatát ezzel indokolják. A pasteuri higiénikus felfogás erre, a tudományosan erősen leegyszerűsített feltevésre épül. Így lép elő az életet ölő, biocíd és mérgező klór egészség védelmi eszközzé. A valóság az, hogy a klór használata folytán számolni kell számos mellékhatással, viszont ezekről úgyszólván soha szó nem esik. Az Egészségügyi Világszervezet (Orgnisation Modiale de la Santé vagy WHO) szakértői nagyon jól tudják, hogy az ivóvíz klórozása hátrányos egészségügyi következményekkel is jár. A végleges döntés a klórozás ügyében egy kockázati mérlegen alapul: a klórozás a közvetlen fertőző betegségek veszélyét hárítja el, ezzel szemben hosszú távon súlyos egészségkárosodáshoz vezethet. Ez utóbbi kockázatról, az egészségügytől és az orvostudománytól teljesen független okok miatt, nyilvánosság előtt szó soha nem esik. Tény az, hogy a vegyi fertőtlenítés folytán megjelenő betegségek és a klórozás között, pontosan az időtényező miatt, az ok-okozati összefüggést egyszerű ragálytani mérésekkel nehéz igazolni. A könnyen hozzáférhető szakirodalomban csak a klórozás útján keletkező mérgező szerves klórvegyületek hatásáról olvashatunk. Ezek a mérgek csak szerves anyagokkal szennyezett vagy nagy mennyiségű baktériumot tartalmazó víz klórozásakor keletkeznek. Viszonylag tiszta víz klórozásánál nem keletkezik az egészségre veszélyes mennyiségű klórvegyület. Ezzel szemben az ilyen víz fogyasztása is káros lehet az egészségre. A vegyi fertőtlenítés igazi kockázata más szinten észlelhető: a víz oxido-redukciós tulajdonságainak a megváltozásánál. Erről még hivatalos egészségügyi körökben is csak igen ritkán esik szó, a nagyközönség előtt... soha! A klór baktériumölő hatása oxidáló jellegéből ered. Az oxidálás nem más, mint elektronelvonás. A vízbe vezetett klór a vizes közeg elektron készletét csökkenti. Elektrokémiában ezt a jelenséget az elektronaktivitás (rH2) mérésével lehet jellemezni. Az elektronaktivitás a vizes közeg élettani tulajdonságait erősen befolyásolja. Az elektronaktivitás elmélete még a fizikai kémia szakemberei körében sem nagyon ismert. Orvosi- és élettani szakemberek még kevésbé ismerik. Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Spanyolországban, Svájcban és az Egyesült Államokban szűk körben ismert és egy kis számú orvos mindennapi gyakorlatába jelentős sikerekkel átültette. Minden, a vízben élő mikro-organizmus, csak egy bizonyos pH és rH2 értéktartományban tud élni és szaporodni. Ha az rH2-t a pH függvényében egy derékszögű koordináta rendszerben ábrázoljuk, egy Vincent-féle diagrammot kapunk. Ennek a rendszernek minden pontja egy más élettani tulajdonságú vizes közeget határoz meg. A Vincent-féle diagrammon minden mikro-organizmus létezési területét így fel lehet "térképezni". A legtöbb fertőző betegség kórokozói redukáló, semleges vagy gyengén bázikus vizes közegben szaporodhatnak. Ezzel szemben a vírusok inkább a bázikus, de oxidáló közeget kedvelik. Az élő szervezetben az esetleges kórokozók csak kedvező elektrokémiai körülmények között szaporodhatnak el. A jó egészségben lévő egyén vére igen gyengén bázikus vagy semleges, rH2 értéke pedig 21 és 22 között van. Ilyen körülmények között sem a vírusok, sem a fertőző betegségek kórokozói nem szaporodnak. Klinikai méréseknél kiderült, hogy beteg egyének vérének a bio-elektronikai koordinátái majdnem mindig beleesnek a betegségnek megfelelő kórokozók szaporodási tartományába. Innen adódott az a kézenfekvő kérdés, hogy a vér bio-elektronikai koordinátáinak az elváltozása vajon a betegség oka vagy annak a következménye? Ez a kérdés még nem dőlt el, bár számos jel mutat arra, hogy a vér bio-elektronikai elváltozása szerepet játszik számos betegség kialakulásában. A vér elektronaktivitásának a csökkenésével (az rH2 növekedésével) a citoplazma és a sejtmag közötti potenciálkülönbség lecsökken, majd polaritása megfordul. Ekkor jelennek meg a sejtosztódás zavarai. Más szóval a sejt rákos jelleget vesz fel. Amíg az immunrendszer ezeket a "hibás" sejteket elpusztítja, a betegség tünetei nem jelennek meg. A vér bio-elektronikai mérése a készülőben lévő rákot már akkor jelzi, amikor még minden más ismert klinikai elemzési módszer negatív eredményt szolgáltat.
A higiénia pasteuri szemlélete minden környezetünkben lévő mikroszkopikus élőlénynek hadat üzent. A fertőtlenítő vegyszerek használata általánossá vált. Ez alól az élelmiszeripar sem kivétel. A "sterilizált", "pasztörizált" élelmiszerek elektronaktivitása igen alacsony. Ha csak ilyeneket fogyasztunk, szervezetünk vízben aktív "elektron készlete" lassan, de biztosan csökken. A fokozott fertőtlenítés pontosan azokat a betegségeket tarja távol tőlünk, amelyeket nemcsak immunrendszerünk, hanem egyszerűbb gyógyszerek is könnyen kordában tartanak. Ezzel szemben a túlzott sterilizálással sokkal súlyosabb betegségeknek teremtjük meg a melegágyát. Minden fertőtlenítő szer elektronban szegény, erősen oxidáló kémhatású, sőt számos, enyhe betegségeket gyógyítani hivatott gyógyszer is az. A bio-elektronika elemeinek ismeretében a klóros fertőtlenítés igazi behatása érthetővé válik. A klórral kezelt víz elektronaktivitása igen alacsony (az rH2 értéke magas). Az ilyen víz fogyasztása hosszú távon a szervezet bio-elektronikai koordinátáinak az eltolódásához vezet. A klórral fertőtlenített ivóvíz bio-elektronikai koordinátái a betegségének az utolsó szakaszában lévő rákos beteg vérének a koordinátáival azonosak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy pár liter klórozott víztől rákot kapunk. Ezzel szemben rendszeres fogyasztása a szervezet elektronkészletét lassan felemészti. Ez a folyamat évekig, sőt évtizedekig eltarthat, de megfelelő étrend hiányában előbb-utóbb igen súlyos egészségkárosodáshoz vezet. Személyi adottságoktól függően egy egész sorozat betegség (különböző rákos betegség, csontritkulás, trombózis, sklerózis multiplex, allergiák, kalcium és magnézium felvételi zavarok, fokozott érzékenység minden vírusos betegségre, stb.) egyikének megjelenését a klórozott víz fogyasztása előbbre hozhatja. Természetesen a betegségek megjelenésében ez csak egy, a számos együttható tényezőből. Érthető tehát, hogy éltető (biokompatibilis) ivóvizet vegyi fertőtlenítéssel nem lehet előállítani.
A klórozott víz hatása külsőleges használat esetén sem elhanyagolható. Az ilyen vízben való fürdésnél tudni kell, hogy a nedves bőr két oldala között 100-200 millivoltos potenciál különbség alakul ki, ami a szervezetből az elektronokat valósággal "szivattyúzza". Legyengült immunrendszer esetén, rendszeres fürdések után a legkülönbözőbb allergiás jelenségek léphetnek fel, még a parlagfűre való érzékenység is! Egészséges felnőtt szervezete ennek szerencsére nagyon jól ellenáll, bár a klóros vízben való fürdés minden esetben egy elektronhiányt hoz létre, amit helyes, redukáló kémhatású étrenddel lehet csak helyrehozni. A csecsemők és a fiatal gyermekek a klórozott vízre viszont fokozottan érzékenyek. Vékony bőrük és kis testtömegük miatt fürdéskor a szervezetük elektronaktivitása jelentősen csökken. Csecsemőknél a szoptatás ezt bizonyos mértékig ellensúlyozza, de nem teljesen. A fürdővízzel való mindennapos "klórozás" az immunrendszerüket nagyon gyorsan leépíti. Emiatt gyakran látunk igen tiszta, jól táplált, gondozott, rendszeres orvosi felügyeletnek örvendő csecsemőt, aki egyik náthából a másikba, mandula- és torokgyulladásba esik, sőt minden arra járó vírusos betegséget megkap, újabban allergiát is.